A közelmúlt eseményei
1995-ben lelkipásztorváltás is történt. Végh Tamást a Városligeti Fasorba hívták meg vezető lelkésznek. 1995. április 2-án a gyülekezet egyhangúan Zila Pétert választotta meg lelkipásztornak. Zila Pétert Dr. Hegedűs Lóránt püspök úr iktatta be fóti lelkészi szolgálatába 1996. április 28-án. Szolgálatba lépésekor a feladatokban nem volt hiány. A templomudvar és a templombelső festése még hátra volt. Hallatlan buzgalommal és fiatalos erővel, hittel kezdett munkához a gyülekezet külső és belső (lelki) építésének folytatásához. Ugyanakkor visszakaptuk a régi gyülekezeti épületeket, ami a megoldandó feladatokat igencsak szaporította. Lassan azonban megoldódtak a gondok. Új lelkipásztorunk is lelkes támogatója az énekkari munkának. Felesége tántoríthatatlan buzgalommal fogott hozzá a gyülekezet régi álmának megvalósításához, a református óvoda szervezéséhez. Szilárd meggyőződéssel, kitartóan küzdve, végül 1998. őszén megnyílt 28 gyermekkel gyülekezetünk „Száz Juhocska” Református Óvodája. Ráadásul három kisgyermek nevelése mellett, ha néha fáradtan is, részt vesz a kórus munkájában.
Végh Tamás távozása után rövidesen Kenyeressy Károly segédlelkészünket a váli református gyülekezet választotta lelkipásztorának. Nemcsak a gyülekezetnek hiányzott a kedves fiatal lelkész, de az énekkart is veszteség érte, mert igen jó tenorunk volt, sőt Arany Erikát, szopránunk egyik erősségét választotta feleségül, s távozásuk érzékenyen érintette a kórust. Váli beiktatásukon, 1998. szeptember 8-án énekkarunk is szolgált.
1995-ban Katona Zsuzsanna lelkésznőt hívta meg a presbitérium beosztott lelkésznek. Amellett, hogy a gyülekezet lelki szolgálatok területén új pásztorral gyarapodott, részvételével énekkarunk alt szólama is egy kitűnő énekessel bővült. 1996-ban eljött a kántorválasztás ideje. A Reformátusok Lapjában közöltünk pályázatot több alkalommal. Várakozásunkkal ellentétben hat pályázó közül csak egy volt választható. Négyük közül voltak, akik a minimális követelménynek sem feleltek meg. Egyikük, aki viszont jó orgonista volt, csak a templomi orgonálást vállalta volna, így szintén kiesett. Végül Bódiss Tamás orgonaművész-karnagyot választotta meg a presbitérium 1996. június 30-án.
Bódiss Tamás a buda
pesti Baár-Madas Gimnáziumból került Fórra, ahol korábban éneket tanított és az énekkart vezette. A Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskolát karvezetés, orgona, majd egyházzene szakon végezte el (1985, 1988, illetve 1996.), ugyanott jelenleg is az egyházzenei tanszak tanára és a doktori fokozat megszerzésére készül. 1985-ben református kántori oklevelet szerzett Debrecenben. Az országos egyházzenei életben 15 éve vesz részt, mint egyházzenei (kántorképző) tanfolyamok tanára, hymnológus, a Doktorok Kollégiuma Hymnológiai Szekciójának tagja, az 1991-ben alakult Református Egyházzenészek Munkaközösségének (ReZeM) titkára. 1988-ban alapította a budapesti Soli Deo Glória Kamarakórust, melynek kezdettől fogva egyik vezető karnagya. Egyházzenei tevékenysége mellett rendszeresen ad orgonahangversenyeket is. Első fóti kántori szolgálatára 1996. augusztus 26-án került sor.
Az új kántor nagy lelkesedéssel fogott munkához. Megszervezte az új gyermekkart, ahová örömmel járnak a gyerekek, sőt már vidéki szolgálatokat is vállaltak! Nagy nyereségünk Bódiss Tamásné, aki magyar-ének szakos tanár, kitűnő hangjával altunk erőssége. A választás után a templom környékén, udvarán is nyüzsgő élet kezdődött. A lelkipásztor- és a kántorcsalád 3-3 kisgyermeke boldog hancúrozással, játékkal vette birtokba a fenyőkkel borított udvart, mindnyájunk nagy örömére.
A gyülekezet és a presbitérium várakozásának megfelelően, megindult a templomban újra a gyülekezeti énekek gyakorlása az istentiszteletek előtt, illetve az ismeretlen énekek tanítása az istentiszteleten az egész gyülekezettel.
1997. őszén új kóruskapcsolat alakult. A kiskőrösi evangélikus gyülekezet meghívására Magyarországra érkezett a Lage-i Marktkirche énekkara, akik hozzánk is ellátogattak. Október 18-án érkeztek hozzánk, s a templomban adott hangversenyük után vacsorával láttuk őket vendégül a gyülekezeti teremben. A vacsora jó hangulatát a közös éneklések, köszöntések teremtették meg. Egymás után kerültek elő a kölcsönösen ismert, vagy alkalmilag megtanult kánonok, népdalok, gyülekezeti énekek, eközben kölcsönösen megfogalmazódott a gondolat a kapcsolat további fenntartásáról és vendégeink – nagy örömünkre – németországi viszontlátogatásra hívtak meg bennünket.
Az Úrtól megáldott és sok szép úttal is jutalmazott szolgálat örömébe váratlanul megint két fájdalmas esemény vegyült. Cselőtei Julianna 1955-től járt a kórusba, szinte sohasem hiányzott. Az utóbbi években többször panaszkodott szívbetegségére, ennek ellenére minden próbán és szolgálaton részt vett. 1997. áprilisában még eljött énekelni, de már gyenge volt. Kórházba kellett mennie, és ott március 19-én elhunyt. Szeretettel emlékezünk szerény, csendes, szolgáló életére.
A hűség példája: „Éneklek az Úrnak egész életemben.” (Zsolt. 104, 33) -Kalmár Tibor ezt tette kora ifjúságától kezdve. Kilenc éves kisfiúként ismertem és szerettem meg. Kitűnő hallása, szép énekhangja volt. Tizenhárom éves kora óta énekelt a gyermekkarban, majd a gyülekezeti énekkarban. Lelkiismeretes, hűséges szolgálatot végzett. A tenor szólam erőssége volt. Sajnos, súlyos és kegyetlen betegség kezdte ki szervezetét. Hosszan lappangó betegsége alatt is mindvégig örömmel végezte az Úr szolgálatát a kórusban és a presbitériumban. Énekkari széke a templomban csak ritkán volt üres az orgona előtt. 58 éves korában, 46 évi énekkari szolgálat után rövid, felgyorsult betegségből szólította őt el az Úr. Éneklő, szolgáló, hívő, családszerető életével mindnyájunk példája lehet. Fájdalommal búcsúztunk szeretett munkatársunktól az ige szavaival: „Uram emlékezz meg, hogy hűséggel jártam.” (2. Kir. 20,3)
A gyülekezettel együtt készülünk az Úr kegyelmével elért 100 éves jubileumi ünnepre. Az 1998-99. évi munkánk erre összpontosul. Húsz éve kibővített orgonánk felújítása folyamatban van, hangolást, generáljavítást, az orgona egész rendszerének felülvizsgálatát végeztetjük el, így a jubileum után ismét egy kitűnő hangszert szólaltathatunk meg. Megpróbáltuk összegyűjteni az énekkar történetére, szolgálataira, örömteli, vidám, vagy éppen szomorú eseményeire jellemző adatokat, nyereménytárgyakat. Ezekkel egy kisebb kiállításon igyekszünk bemutatni a kórus múltját.
Csak hálaadással tudok visszaemlékezni a hajdani és az azóta eltelt időkre. Ötven év ködös messzeségéből elhalványodva kirajzolódó arcokra, az árvalányhajas férfidalkörösökre, akikből már nagyon sokan eltávoztak közülünk, s csak emlékük él. Visszaemlékezem a kisfiúkra, kislányokra, a régi gyermekkarra, a leánykarra, mely az akkor 50 éves kórus jövendő énekeseit gyűjtötte össze, akik igazán hűségesen szolgálva, időt, fáradtságot nem kímélve, velem és az új karnaggyal együtt még ma is ugyanolyan lelkesedéssel jönnek énekelni, miközben édesanyák, édesapák, de sokan már nagyszülők lettek. Hálával gondolok azok szolgálatára, akik betegségük, egyéb terheik miatt kimaradtak közülünk, vagy az Úr szólította el őket. De jönnek a fiatalok, akik a helyükre lépnek. Jó visszagondolni mindnyájunknak a meghitt, családias légkörben eltöltött szólampróbákra, énekkari szeretetvendégségekre, de legfőképpen a sok-sok szolgálatra itthon és más gyülekezetekben. Boldogan hallgatom, s azt hiszem, mindnyájunk öröme az ismét feltámadó gyermekkar, remélve, hogy Bódiss Tamással együtt újabb örömteli évtizedek telnek majd el kórusszolgálatukkal, az Úr dicsőségére és mindnyájunk lelki épülésére. Hálát adok Istennek, hogy életemet mindvégig kezében hordozta. 1970-ben súlyos gerincműtét után megtartott és máig szolgálhattam a gyülekezetünkben és egész egyházunkban. Felépíthettem saját kezemmel családi otthonunkat, igaz 13 évig tartott, de mindig megadta az Úr a következő munkához apránként, az erőt és az anyagiakat. A munkába néha besegítettek az énekkaros testvéreim is.
Hálával gondolok az öt lelkipásztorra, akikkel az 54 éves kántori szolgálatom alatt együtt dolgozhattam, s akik munkámban mindig támogattak. Köszönetet mondok Kalocsay Márta lányomnak, aki két évtizede szolgálatomban orgonajátékával segítségemre volt és a kórus orgonakíséretét 1973-tól látja el itthoni és külföldi útjainkon, ahol orgonaművek előadásával is szolgál.
Köszönöm feleségem hűséges szolgálatát, hogy a sok örömmel, gonddal, reményekkel, néha fájdalmakkal eltelt 50 évben láthatatlanul az ő sok-sok munkája mindig segítségemre volt, vállalva legtöbbször egyedül a négy gyermek és az egész család gondját.
Köszönöm a fóti gyülekezetnek és a presbitériumnak, hogy a nehéz időkben befogadtak, családunknak otthont adtak és a hosszú évek alatt oly sok szeretettel vettek körül bennünket.
Köszönöm az énekkarosok hűségét, áldozatkészségét, az énekkari munkámban, szolgálatokban, de személyes életemben is a kórussal együtt vallott énekkel: „Imádság az én énekem, életemnek Istenéhez.”
Szeretettel emlékezem itt szüleimre, akiktől a szolgálathoz való indíttatást kaptam. Ők egész vagyonukat, házukat, családjukat áldozták oda a Kiskoszmályi Béthel-mozgalomban Isten oltárára, az elhagyottak és árvák megmentésére. Fizetés és ellenszolgáltatás nélkül dolgoztak a többi hívő munkatárssal együtt. Valóban megtapasztaltam szüleim életén keresztül – érdemtelenül is – az ige igazságát: „… irgalmasságot cselekszem ezeríziglen azokkal, akik engem szeretnek.” Emlékük legyen áldott.
Búcsúzom az énekkartól, orgonakísérőjétől és új, fiatal karnagyától, kívánva, hogy újabb évtizedeket töltsenek együtt tovább, sok szolgálattal, Isten iránti örömmel – attól az igétől vezérelve, melyet Gárdonyi Zoltán zenésített meg a fóti énekkar számára Ézsaiás könyve 30. részének választott verseiből „ítélet és ígéret” címen: „… és felcsendül éneketek – örvendez szívetek, mint azé, aki ujjongva megy az Úr hegyére és megzendíti az Úr dicsőséges szavát.”
Fót, 1999. április hava
Kalocsay Ferenc kántor – karnagy
Az énekkar karnagyai:
| Zsoldos Antal | 1899–1912 |
| Varga Gergely | 1912–1921 |
| Balogh Ferenc | 1921–1922 |
| Kerekes Gyula | 1922–1923 |
| Kerekes Pál | 1923–1924 |
| Dallos Dezső | 1924–1944 |
| Czövek József | 1944–1945 |
| Veperdi László | 1946–1948 |
| Kalocsay Ferenc | 1948–1999 |
| Bódiss Tamás | 1999–2003 |
| Kéménczy Antal | 2003–2006 |
| Németh Pál | 2006- |