Az indulatkezelés

A HARAG, AZ INDULATOK KEZELÉSE – gyermekeink haragja

Érdekesség: a terroristák több mint fele kifejezetten „jámbor” családból származik, ahol minden eszközzel még csírájában elfojtották az indulatokat, hogy a gyermek kedves, együttműködő viselkedést tanúsítson.

Az indulatkezelés, a harag kezelése tanulható készség. A harag = intenzív energia, lelkünk legmélyéről tör fel stresszhelyzetben; válaszreakció olyan eseményekre, amely bosszúságot, csalódást, fájdalmat, egyéb kellemetlenséget okoz számunkra; a szeretet ellentéte: szembeállít a másik emberrel; nem csupán érzelem, mert egyszerre hat a testünkre (adrenalintermelés), értelmünkre, akaratunkra is.

Önmagában a harag nem helyes vagy helytelen, mert nem akaratlagos, „csak” megtörténik velünk. Ez az érzés is Istentől származik: a harag Isten válasza az igazságtalanságra és a bűnre. Ez az erkölcsi ítélőképesség a természetünkben van, belénk lett teremtve, hiszen Isten képmására lettünk megalkotva, már a kisgyermekekben is megfigyelhető. A harag nem bűn, és nem a bűnbeesés következménye.

A harag célja: az igazság érvényre juttatása. Pozitív példák: a reformáció is annak a haragnak a következménye, amit Luther és társai éreztek az egyház gyakorlatával szemben.

Amit megtanulhatunk uralni, az nem a testi és érzelmi reakciónk, hanem a gondolkodásunk és a magatartásunk egy ilyen helyzetben.

A harag kezelését is kisgyermekkorban sajátítjuk el, minta alapján, utánzással, vagyis amit otthon láttunk a szüleinktől, azt tesszük mi is. Hiába a legszebb tanmese vagy szentbeszéd: ami otthon történik, azt a gyermek nem tudja NEM átélni.

Ha a feszültségoldó technikák otthon az ajtócsapkodás, ordítozás, durva kifejezések, vádaskodás, sértődés vagy elnémulás, akkor ez jelenik meg a gyerekek viselkedésében is. Ebből következik, hogy a látszati kezelés nem segít: leszidni, megbüntetni a gyermeket az effajta viselkedésért. Ha ezt tesszük, azzal arra kényszerítjük a gyermeket, hogy elfojtsa a haragját, ne mutassa ki, mert az illetlen viselkedés – ez az elfojtás aztán tekintély-ellenállásba fordul át, ez az ún. passzív-agresszív magatartás, ami a harag kifejezésének legkárosabb formája.

A gyerekek sokszor nem tudják megfogalmazni haragjuk forrását, lehet szorongás, veszélyérzet, konkrét probléma, de lehet az elfogadás, szeretet, figyelem hiánya, bűntudat, bíráló, elutasító légkör + ehhez adódik a szülők haragja, amivel végképp nem tud mit kezdeni.

Mi a legfontosabb? A szülő tanulja meg saját haragjának érett formában hangot adni – barátságosan, szóban, konfliktus feloldására törekedve, a haragot kiváltó problémára ill. személyre irányulva.

A harag kezelésének tanulása időt és edzést igényel, lépésről lépésre megy csak. Hosszú ideig tart, sok tapasztalat és pozitív minta szükséges hozzá, hogy fejlődést érjünk el a „gyerekes” hajigálás, kiabálás, verekedés, nyafogás, dacosság szintjéről az érett indulatkezelés szintjéig. Az az ember, aki saját haragját mint a személyisége természetes velejáróját megérthette, és érett kifejezését megtanulhatta, már nem érzi szükségét, hogy viszontbántalmazzon.

Dr. Ross Campbell felállított egy létrát a harag negatív és pozitív kifejezésmódjairól, ezen kellene fokonként haladni felfelé:

+

15. Barátságos

14. A konfliktus feloldására törekszik

13. Haragja csak a kiváltó személyre irányul

12. A kiváltó problémánál marad

11. Logikusan gondolkodik

10. Barátságtalan, haragos

9. Szitkozódik

8. Haragját a kiváltó személyen kívül mással is érezteti

7. Összefüggés nélkül panaszkodik

6. Hajigál, csapkod

5. Kárt tesz környezetében

4. Vádaskodik

3. Destruktív

2. Verekszik

1. Passzív-agresszív

_

Amellett, hogy a felnőtt jó példával jár elől, nagyon fontos az elfogadás és a feltétel nélküli szeretet: „akkor is szeretlek, ha így viselkedsz, csak akkor fáj” – nem pedig az, hogy „majd újra szeretlek, ha ezt abbahagyod”. A viselkedést ezzel nem jóváhagyjuk, hanem megpróbáljuk vele éreztetni, hogy megértjük a felindulását. A harag esetén mindig először az érzésével kell törődni, aztán a problémával. A gyerekeket viszont nem viselkedési szabályokkal, hanem emberi kapcsolatokkal lehet irányítani, különben úgy érzik, hogy a szabályok fontosabbak, mint ők maguk. Ezenkívül a gyermekek „beépített” igazságérzete azt is megmondja nekik, hogy szükségük van a szüleik szeretetére. Ha ezt nem kapják meg, az a haragjuk egyik legfőbb forrásává válik, ami később ellenállásba, lázadásba csap át. Az a gyerek, akit feltétel nélkül szeretnek (nem csak akkor, amikor jó), fogékonyabb a szülők kéréseire, tanítására.

  1. Először rá kell hangolódni a haragos gyermekre, megérteni és elfogadni. Amíg a harag nem csendesül el, addig nem lehet tanítani, észérvekkel meggyőzni a másikat. (Számoljunk el 10-ig vagy tovább.) Meg kell tanulnunk hallgatni, meghallgatni a gyermek panaszát.
  2. Segítsünk felismerni a haragot kiváltó okot, problémát, félelmet. Együtt próbáljunk kiutat keresni,
  3. Csak ezután lehet elmondani, hogy mi volt az indulat kifejezésében a bántó, éretlen – és hogy az ilyen kitörések, durvaságok nem elfogadhatók.

Van egy példa: a tanítvány megkérdezi a mestert: ha beleesem a folyóba, megfulladok? Mire a mester: nem a beleeséstől fulladsz meg, hanem a bennmaradástól!

Az olyan szülő, aki csak szidalmazza a gyermeke indulatának kifejezési formáit, olyan, mint a mester, aki ahelyett, hogy megtanította volna úszni a tanítványát, amikor az beleesett így szólt: Hogy lehet ilyet csinálni? Sose figyelsz oda! Ne kapálózz, mondtam már, hogy ezt a viselkedést nem tűröm el!

Forrás:

Uzsalyné Dr. Pécsi Rita: Ha megkondul a vészharang (cikk a Family c. magazin 2008. június-júliusi számában)

Gary Chapman: A szeretet másik arca – a HARAG, Harmat, 2009.

Hozzászólásra most nincs lehetőség.