2011. május 25-27. – Nagy örömben és vidámságban zárta óvodánk mindhárom csoportja az idei évet, és számoltak be gyermekink a tanultakról. Erről kaphatunk egy kis ízelítőt a fényképeken keresztül! És hogy ne csak a vidámságról számoljunk be, hanem arról is, hogy kiről tettek tanúbizonyságot gyermekeink álljon itt mindhárom csoport áhítatáról egy-egy rövid összefoglaló.
Az első délután a csillag csoportosoké volt, az évzáró áhítatot Sebestyén Győző lelkipásztor tartotta. Az áhítat alapigéje:
„Jézus pedig elindult tanítványaival együtt Cézárea Filippi falvaiba. Útközben megkérdezte tanítványaitól: »Kinek mondanak engem az emberek?« ők így feleltek: »Keresztelő Jánosnak, mások Illésnek, ismét mások pedig egynek a próféták közül.« Jézus tovább kérdezte őket: »Hát ti kinek mondotok engem?« Péter így válaszolt neki: »Te vagy a Krisztus.« „ (Márk 8,27-29)
Két kérdés hangzik el. Az első kérdésre, „Kinek mondanak engem az emberek?”, ma is sokan sokfélét tudnak válaszolni. A második kérdésre „Hát ti kinek mondotok engem?”, a válasz már személyes döntés, mi kinek mondjuk, kinek tartjuk Jézust. Ne is valljuk magunkat keresztyénnek, ha erre a kérdésre nem tudunk, vagy nem akarunk válaszolni.
A második délutánt a bárányka csoportosok tették feledhetetlenné szüleik számára. Az évzáró áhítatot ezen a napon is Sebestyén Győző lelkipásztor tartotta. Természetesen a mondani való, a két világ közötti – személyes döntésen alapuló – választás, nem változott, de másik igén keresztül került középpontba. Az áhítat alapigéje:
„Hat nap múlva Jézus maga mellé vette Pétert, Jakabot és Jánost, felvitte csak őket külön egy magas hegyre, és szemük láttára elváltozott. Ruhája olyan tündöklő fehérré lett, amilyenre nem tud ruhafestő fehéríteni a földön. És megjelent nekik Illés Mózessel együtt, és beszélgettek Jézussal. Péter megszólalt, és ezt mondta Jézusnak: »Mester, jó nekünk itt lennünk, készítsünk ezért három sátrat: egyet neked, egyet Mózesnek és egyet Illésnek.« Mert nem tudta, mit mondjon, ugyanis annyira megrettentek. De felhő támadt, amely beárnyékolta őket, és hang hallatszott a felhőből: »Ez az én szeretett Fiam, reá hallgassatok!« És hirtelen, amint körülnéztek, már senki mást nem láttak maguk mellett, csak Jézust egyedül.” (Márk 9,3-8)
A ma emberét csábítja a világ, Nekünk azonban a Jó Pásztort, Jézust kell követnünk, ahogy az Igében (és a gyülekezeti terem falán a faragott táblán) van, a tanítványok „már senki mást nem láttak…csak Jézust egyedül”.
A harmadik délutánon a csengő csoportosok búcsúztak, közülük sokan véglegesen, hogy szeptembertől az iskola padokba üljenek. Az áhítatot ezen a napon Lakatosné Balog Erzsébet az óvoda vezetője tartotta. A két világ közti döntés fontossága a mai napon a ma oly divatos boldogság szó vizsgálatán keresztül került előtérbe.
„Boldogok, akik házadban laknak, szüntelenül dicsérhetnek téged! Boldog az az ember, akinek te vagy ereje, aki a te utaidra gondol.” (Zsolt. 84, 5-6)
„Bizony, jobb egy nap a te udvaraidban, mint máshol ezer. Jobb az Isten háza küszöbén állni, mint a bűnösök sátraiban lakni.”(Zsolt. 84, 11)
Mi a boldogság? Örök téma, mióta ember él a Földön. A Biblia arról beszél ebben a Zsoltárban, hogy a boldogság nem érzés, ami elmúlik, hanem állapot. Az Istenben bízó ember a helyén van, megtapasztalhatja az Ő segítségét, békességét, erejét. Bármilyen helyzetben tudjuk Őt dicsérni, hálát adni szeretetéért.
„Seregek URa, boldog az az ember, aki benned bízik!” (Zsolt. 84, 13)
