Önnek is gondot okoz a karácsonyi ajándékvásárlás?

(Írta: Trina Schaetz, megjelent: Lydia magazin 26. szám)

Önnek is gondot okoz a karácsonyi ajándékvásárlás? Szívesen adna mélyebb értelmet hordozó ajándékokat? Próbálja ki egyszer a következő javaslatot!

Legtöbb keresztény szülő azzal az elhatározással kezdi a karácsonyi készülődést, hogy családi ünnepükből nem marad majd ki a lényeg. Ezért kicsi betlehemet készítenek, előadnak egy karácsonyi jelenetet, hogy gyermekeikben tudatosuljon, mi is történt az első karácsonykor. Európai kultúránkban hasznos a december eleji Mikulás-ünnep, mert így a télapó nem zavarja össze a karácsonnyal kapcsolatos fogalmakat. Hisz semmiképpen sem szeretnénk Jézus születését szem elől téveszteni.
De télapóval vagy anélkül, a legtöbb család egyetért abban, hogy leginkább az ajándékok terelik el a figyelmünket a lényegről.
Ha apu vagy anyu meg is próbálja elkerülni, hogy ajándékhegyeket gyártson, a nagyszülők, a barátok vagy a rokonok mégis elhalmozzák a gyermekeket. Így aztán az a vágyunk, hogy értelmesen töltsük az ünnepet, végül eltemetődik a halomnyi karácsonyi csomagolópapír alatt. Ünnep másnapjára már csak újabb elhatározásunk marad: következő évben mindent másképp csinálunk majd!
Férjem és én ezért másfajta ajándékozást találtunk ki, ami nálunk nagyon jól bevált. Lehet, hogy más is megpróbálta már gyermekenként háromra korlátozni az ajándékok számát, ennyit kapott Jézus is a napkeleti bölcsektől. Mi továbbmentünk egy lépéssel. A három ajándék azokat a dolgokat szimbolizálja, amelyeket Jézusnak vittek a Háromkirályok. „Bementek a házba, meglátták a gyermeket anyjával, Máriával, és leborulva imádták őt. Kinyitották kincsesládáikat, és ajándékokat adtak neki: aranyat, tömjént és mirhát.” (Máté 2,11.)
Szenteste, családi körben mindig időt szánunk rá, hogy arról beszélgessünk, miért is ünnepeljük a karácsonyt. Eközben mindegyik gyermekünk három ajándékot kap. Egy az aranyra, egy a tömjénre és egy a mirhára emlékeztet. Mialatt kicsomagolják, azoknak az ajándékoknak különleges jelentéséről beszélünk nekik, amiket Jézus egykor kapott. Ezek őt mint Királyt, Istent és Megváltót szimbolizálják.

Arany-ajándékok
Amikor Jézus született, az arany sokkal értékesebb és drágább volt, mint ma. Csak király vagy magas rangú ember kaphatta ajándékba. Ezért nagy jelentősége van, hogy Jézus aranyat kapott a bölcsektől. És nemcsak szimbolikus értelemben, mert ez nem csak Jézus királyi mivoltát jelképezte. Bill és Leah Miller az Ajándékok a Királynak c. könyvében leírja, hogy valószínűleg ez az arany segített Máriának és Józsefnek elmenekülni Betlehemből. A család nyilván ebből tudta fedezni kiadásait, miközben Heródes elől Egyiptomba menekültek.
A karácsonyi ünnepen elmondhatja gyermekeinek, Jézus és családja számára miért volt olyan fontos az arany, amit a bölcsek adtak. Aztán nyújtsa át minden gyermekének a saját, személyre szóló „arany-ajándékát”! Ez az ajándék azt jelképezi, hogy gyermeke milyen értékes a család számára.
Nálunk az „arany-ajándékok” többnyire a legdrágábbak. Ez lehet pl. kerékpár, amire régóta vágyott a gyermek, lehet CD-lejátszó, amire már gyűjtött valamennyi pénzt, vagy olyan ékszer, ami illik hozzá. Különleges ráadásként az „arany-ajándékot” csomagolhatjuk csillogó aranypapírba, vagy díszíthetjük csillogó szalaggal.

Tömjén-ajándékok
A tömjén illatos fehér gyanta, amit egy Kelet-Afrikában és Dél-Arábiában honos fából nyernek. Bekarcolják a fa kérgét, kifolyik a gyanta, és a levegőn megszilárdul. Napjainkban a tömjén antiszeptikus, gombaölő és gyulladáscsökkentő tulajdonságairól ismert. Nem csoda tehát, hogy már az ókorban is keresett volt! Valószínűleg az akkori világ mint egyetemes gyógyszert használta, sok mindent kezeltek vele a fertőzésektől a fejfájásig. Újszülött babájuknál Mária a tömjént bizonyára jól tudta használni!
A tömjén egyben szent dolog is volt. A 2 Móz. 30,34–37-ben olvashatjuk, hogy Isten határozottan meghagyta: a frigysátorban, később a templomban tömjént is kellett használni a szent füstölő keverékéhez. Az izraeliták ezt az összetételű füstölőszert csak vallási célra használhatták. Isten megparancsolta a népének, hogy ezt a füstölőt vigyék a sátorba a frigyláda elé. A tömjénillatnak be kellett töltenie a helyet, ahol Ő népével találkozni akart.
Isten elküldte Fiát, Jézus Krisztust, hogy szimbolikus értelemben Ő legyen a „találkozás sátra” minden ember számára. Mennyire ideillő ajándékot hoztak a bölcsek Mária kisbabájának! Hiszen Jézus Immánuelként jött világra, ami azt jelenti: velünk az Isten.
Ha ezt átgondoljuk, akkor a gyermekünknek szánt „tömjén-ajándéknak” ki kell fejeznie, hogyan találkozhat ő Istennel. Adhatunk neki például korának megfelelő képes vagy magyarázatos Bibliát, építő lelki olvasmányt, egy ismert hívő életrajzát vagy dicsőítő CD-t.
Ha gyermeke még kisebb, talán örül egy keresztény videófilmnek vagy egy hívő gyermekdalokat tartalmazó kazettának. Később, amikor gyermekei már kialakították, hogyan töltik Istennel idejüket, ők is elmondhatják, milyen „tömjén-ajándékot” szeretnének kapni. Ez megkönnyíti a szülők dolgát. Szimbólumként a „tömjén-ajándékot” csomagolhatjuk fehér papírba, vagy fehér masnival köthetjük át. Ez emlékeztet arra a fehér tömjénre, amit Jézus kapott ajándékba.

Mirha-ajándék
A mirha is egyfajta illatos gyanta. De a mirha nem fehér, hanem sötét, földszínű és erős illata van. Az ókorban arra használták, hogy a szentelt olajokat, parfümöket és a balzsamozáshoz használatos folyadékokat illatosítsák vele. Még ma is vannak olyan szappanok, olajok, testápolók, amikhez illatanyagként mirhát adnak.
A mirha Jézus korában drágább volt, mint az arany vagy a tömjén, a halottak temetés előtti bebalzsamozásához volt rá szükség. Első hallásra különösnek tűnik, hogy egy kisbaba születésekor balzsamozáshoz szükséges illatszert hoznak ajándékba, igaz? De ha belegondolunk, hogy Jézus azért jött a földre, hogy egy nap meghaljon a bűneinkért, akkor könnyebben érthető az értékes mirhaajándék szimbóluma. A Ján. 19, 39–40 szerint Nikodémus valóban mirhával és aloéval balzsamozta be Jézus holttestét.
Ezzel persze nem azt akarom mondani, hogy temetési kelléket ajándékozzunk gyermekeinknek. De arra fel kell hívni a figyelmüket, hogy Jézus kisbabaként jött ugyan a világra, de az Atya azért küldte, hogy magára vegye a bűneinkért járó büntetést, és meghaljon értünk. Ezután az egész család köszönetet mondhat Isten Fia, Jézus áldozatáért.
„Mirha-ajándéknak” választhatunk olyan dolgokat, amiket testápoláshoz használunk. Ez lehet pl. illatos fürdőszappan, parfüm vagy kölni, testápoló vagy sampon. Kisebb gyerekeknek célszerűbb színes flakonban lévő habfürdőt vagy egy vidám gyerekszappant ajándékozni. Tágíthatjuk a lehetőségeket fésűvel, hajápolási szerekkel vagy zuhanyozás után használható bolyhos törülközővel. Ha gondosan keresgél, még talán olyan dolgot is talál, ami mirhát is tartalmaz! A „mirha-ajándékot” csomagoljuk földszínű papírba, hogy ezzel ábrázoljuk a mirha erős, sötét színét.

A valódi ajándék
Egy kis ötletességgel ezek az arany-, tömjén- és mirha-ajándékok segíthetnek megfoghatóbbá tenni gyermekeiknek, hogy Jézus a királyok Királya, a mi Immánuelünk és értünk küldött áldozati Bárány. Mire az ünnep további részén a rokonok egyéb ajándékokkal jelennek meg, akkorra gyermekeink figyelme már Krisztusra irányult, és a pótajándékokat annál hálásabban tudják fogadni. Sőt, talán szívesen mesélnek a rokonoknak „három királyi ajándékukról”.
Tehát csak bátran, kedves szülők! Lehet, hogy gyermekeik nem értik meg azonnal az ajándékok mélyebb értelmét, de az évek során ez az ajándékozás mégis megbecsült hagyománnyá válhat. Nálunk legalábbis így történt. Mindegy, mennyi ajándék gyűlik össze az ünnepek alatt, ez a három egész családját emlékeztetni fogja arra, hogy a legfontosabb ajándék nem a bölcsektől érkezett, hanem Istentől: az Ő Fia, a Megváltónk, Jézus Krisztus az igazi ajándék!

Hozzászólásra most nincs lehetőség.